Utaztunk már Brúnóval egész sokat a születése óta eltelt 5 évben, de eddig még mindig egymást szórakoztattuk minden utazás alatt, éjjel-nappal együtt voltunk, soha nem bíztuk babysitterre, se animátorra, se senkire, kénytelen volt beérni velünk:) Egyszer már síelni is voltunk együtt, de akkor még nagyon pici volt, alig 2 éves, így fel sem merült, hogy sísuliba járjon. Akkor annyi volt csak a lényeg, hogy szép helyen voltunk, együtt voltunk barátokkal, és felváltva otthon maradtunk vele, míg a másik a többiekkel síelt. Az is klassz volt, de ez a mostani utazás egészen más dimenziókat nyitott.
A hely, ahol 8 évet fiatalodtunk